It's Hazza's Day!

Halika! 

Nem, nem résszel, hanem inkább rendhagyó, ma van Hazza szülinapja, alkalomból jelentkezem. Szóval, Boldog 19-ket ennek az idiótának, aki most azt hiszi magáról, hogy öreg. :D 

I'm so sorry babies...

Sziasztok!

Khm.. Nos, nehéz szívvel, de muszáj közölnöm Veletek valamit. Itthon kissé katasztrofális helyzet uralkodik, ami engem is érint. Net, - és gépkorlátozás lépett életbe hétfőn. Nos, igaz, hogy bele fogok halni, de ez most nem fontos. A lényeg az, hogy egy óra alatt, egy komplett, érdekes, izgalmas részt, nem (!!) tudok megírni. Szóval, kérlek, legyetek türelmesek, igyekszem holnap, vagy holnapután írni. Ha mégsem sikerült, jelentkezem! Valahogy. Akárhogy  Tök mindegy hogy hogy, csak valahogy. Sajnálom, és remélem ,ettől még nem fordultok el tőlem. Az oldalt pedig több mint 1000-en tekintették meg eddig, ami miatt köszönettel tartozom mindenkinek. Szóval... Hamarosan jelentkezem, ha minden össze jön, fejezettel! :) 

Ölel mindenkit, Darcy

Five ~ So we can all it over... again? | Rachel

Hali!

Nos, először is. Szeretném megköszönni a 3 kommentet az előző részre Barbarának, dreamer-nek, és Hajni-nak. Köszi szépen lányok! :)  Más, immáron 4 rendszeres olvasója van a blognak, aminek hihetetlenül örülök, és ezért is köszönet jár, szóval; Köszönöm! :) 

A részre térek rá. Igazándiból az egész egy levélről fog szólni. Ez egy olyan  semmilyen rész lesz, ha valakit nem érdekel az, hogy mit érez, mit tett, és hogy mit akar most Ed, akkor az valószínűleg csak a második felét fogja elolvasni. De akit érdekel, attól várom a véleményét, és a kis pipáknak is örülök, akkor is, ha csak átfutottad! :) 

Valamint  szerintetek mi várja ott Nate-et? Kérem az ötleteket! :) 

Jó olvasást! 

Ölel mindenkit; Darcy

•

(Ajánlott zene)

- A francba, a francba, a francba! - mondogattam a tükörképemnek a fürdőszobámban állva. Tiszta hülye vagyok! Hogy lehettem annyira bolond, hogy elengedtem őt?! Hogy tudtam a fejéhez vágni azokat a dolgokat, amiket mondtam?! Mégis miért tettem ezt? Miért?Összeszorított fogakkal néztem a  tükörképemre, és egy át-nem-gondolt ötlettől vezérelve ököllel beleütöttem a tükörbe, ami apró darabkára tört, a kezemből pedig piros vércseppek hullottak a földre. De nem érdekelt. Nem fájt ez annyira, mint a tudat, hogy talán soha többé nem fog engem úgy szeretni mint anno'. Elcsesztem. Egy hülye barom vagyok. Sóhajtva nyúltam kötszer után, és bekötöztem vele a pórul járt kezem. Lementem a nappaliba, fogtam egy tollat és egy papírt, leültem az asztalhoz, és írni kezdtem. Csak írtam, írtam és írtam. Minden érzésemet leírtam abba az aprócska ki levélbe. Újra akarom kezdeni. Szeretlek. Nem bírom tovább nélküled. Ez csak néhány gondolat az ezer közül, amik jelenleg is boldogítanak engem. Teljesen elegem lett... saját magamból. Úgy éreztem, mintha egy tizenéves fiú lennék, aki élete első csókja előtt áll. De még akkor sem remegtem ennyire! 

- Kedves Brooklyn! Apám, ez a megszólítás már most sok nekem... Igazából, annyit szeretnék neked mondani  hogy... Nem tudom! Amikor ma megláttalak, úgy éreztem fenekestül felfordul velem a világ. Ha nem ültem volna, biztos, hogy úgy esek össze, mintha csak halálos beteg lennék. Amikor köszöntél nekem, ugyan olyan kedvességgel, mint a többieknek... az felbecsülhetetlen volt. Számomra. Az a puszi, és ölelés, többet ért nekem, mint bármi más a világon. És tessék ,megint csak ott tartunk, hogy levelet írok neked. Hányszor tettem már meg ezt? Rengetegszer. Az alsó fiókom a szobámban, csak  neked címzett, el nem küldött levelekkel van tele. Magamat sem értem. Lena szerint olyan jó lett volna,. ha elküldöm. És én is így gondoltam. De valami megakadályozott ebben. A félelem.. Féltem  hogy nem vagy rám kíváncsi, és el sem olvasod, de most.. Most már hiszem, hogy el fogod olvasni... - olvastam fel az első pár sort hangosan is. Totál hülyén érzem magamat. Mintha egy középkori filmből léptem volna elő, komolyan...

•

- Szia Rach! - köszöntöttem egy szájra puszival - terveim szerint - jövendőbeli barátnőmet. 

- Szia Nate. - köszönt ő is, majd kézen fogva bementünk a lakásába. A levegőben finom illatok terjengtek, és látszott, hogy egy huszonéves lakja. Igazából nekem kissé... túl sok volt, de ízlések és pofonok. 

- Szép a lakásod. Mármint, amit eddig láttam belőle, az szép. - nevettem el magam mondatom végére érve. Leültem a konyhában található székre, és Rachel-t figyeltem. Egészen addig, amíg a gondolataim el nem terelődtek a megfelelő vágányról. Vajon mit csinál Ő most? És vajon, tényleg örült annak, hogy ma este randim lesz? Valóban örült, vagy az csak egy hamis mosoly volt az arcán? Én azt akarom, hogy így legyen. Nem akarom, hogy örüljön annak ,hogy randizom! Mert ma neki kéne itt lennie velem. Nem szeretem Rachel-t. De máshogy nem tudom elfelejteni Lena-t. Ha várom, hogy a sült galamb a számba repüljön, akkor soha, nem felejtem és őt. Ő pedig minden bizonnyal úgy tekint rám, mint a bátyjára. Sehogy máshogy. És ez fáj. Nagyon, nagyon fáj. 

- Hé! Itt vagy? - karolta át a nyakamat mindkét kezével Rachel, miközben huncutul mosolygott. Elmosolyodtam.

- Bocs. Kissé, elkalandoztam... - nevettem el magam frusztráltan. Már közel sem volt olyan jó a közelsége, mint pár hete. Sőt! Zavart a közelsége.  Levettem magamról mindkét kezét, felálltam, és átöleltem. Nem játszhatok tovább. El kell mondanom neki az igazat. Nagyszerű lány, ennyit megérdemel. 

- Figyelj, Rach... Valamit el kell mondanom. Én... én szerelmes vagyok egy lányba, de az a lány... 

- Nem én vagyok. Tudom. Látom rajtad. Azt is láttam hogy hogyan beszélsz Lena-ról. Észrevettem, nem vagyok vak. - tekintetéből melegség, és együtt érzés áradt. Ezt a reakciót nem vártam. - Figyelj  mondd el neki! Mi rossz történhet? És ha kikosaraz? Legalább megtudod, hogy megéri-e ez az egész, vagy jobb, ha hagyd az egészet a fenébe, és keresel valaki mást, aki segít elfelejteni őt. Beszélj vele, és hidd el, minden sokkal jobb lesz. Menj, és mondd el neki, hogy mit érzel Nathan! - tuszkolt ki az ajtón  amiért hihetetlenül hálás voltam neki. Igaza van. 

- Köszönöm Rach! Köszönöm! - öleltem át  majd sietve szálltam be az autómba, és egyenesen Lena-hoz hajtottam. Ott viszont, nem várt dolog várt rám. 

Four • Fall in love ...

Sziasztok!

Elhiszitek ha azt mondom, hogy a fejem van legalább 10 kiló, folyamatosan vizet vedelek, mert különben kiszáradok, a szemeim üvegesek, és náthás is vagyok? Remélem igen, mert így van. De a rész itt van, hála annak, hogy már napokkal ez előtt megírtam. A kommenteket várom, de egy kis pipával is megelégszem. Csak valami visszajelzést szeretnék kapni, semmi több. Na, mindegy. Nem nyafogok. Valamint, nem akarom a történethez írni, így itt közlöm, hogy ezt E/3-ban írtam meg. Most már csak egy valami van hátra...

Jó olvasást!

Darcy, xx

•

A 2 lány teljesen lefáradva vetette magát a kanapéra. Ténynek tűnt számokra, hogy többet az életben nem hallgatnak az 5 idiótára pasira, akik még mindig azon fáradoznak oda kint, hogy melyikük vezessen. Mert amelyikük vezet, az ér haza utoljára. Ezt pedig egyikük sem szerette volna bevállalni. Általában, a most sietősen távozó Nate szokta bevállalni ezt a "terhet". De ő lelépett. Lena-nak ismét eszébe jutott a randi, Rachel, és hogy milyen boldogan viharzott el a fiú. Miért érezte mégis úgy, hogy ő egyáltalán nem örül neki? Nem tudta megfejteni a benne kavargó érzéseket. Nem értette, hogy miért bánta az átlagosnál is jobban a fiú távozását. Nem sikerült rá jönnie, hogy miért utálja máris a lányt, akivel barátja randizni készül. Úgy érezte, ez az érzés fojtogatja belülről. Erőt véve magán mosolyogva mellette ülő, rég nem látott barátnőjére nézett. Arra a lányra, aki össze szedte őt annak idején az általánosban. Aki védelmébe vette őt, és segítette neki - Nate-ék mellett -  túlélni azt a borzalmasan hosszúnak tűnő 8 évet. Akivel együtt kezdték a gimit. Akiről bár soha nem mesélt senkinek, tudta, legbelül nagyon is jól tudta, hogy ez az úgy nevezett 'örök barátság' közte, és Brooklyn között is kialakult. Talán ezért is volt annyira dühös Edward-a, amikor történt az ominózus eset. 

- Min gondolkodsz? - törte meg a rájuk telepedő csendet Brooklyn csilingelő hangja. A Lena mosolyra húzta a száját, oldalára fordult, és egyenesen barátnője szemébe nézett. 

- Inkább kin. Nate-en. - ismerte be félénken, mire barátnőjétől csak egy értetlen pillantást kapott. - Én sem értem igazán. Egyszerűen csak... ha arra gondolok, hogy ő most valahol egy csajjal enyeleg, egyszerűen felfordul a gyomrom, és legszívesebben sírni kezdenék... - Lena lehajtotta a fejét, mintha csak valami rosszat tenne ezzel. De ő valóban így érzett. A sírás kerülgette minden egyes alkalommal  amikor a srácok Nate randiját hozták szóba oda kint, a hóesésben állva. Hiányzott neki Nate. Az a törődés, amivel ő körülveszi. Hogy amikor együtt vannak, a fiú erős karja mindig védelmezően öleli át. Hiányzott neki az érzés, hogy biztonságban van, bármi is történjék, mert ő ott van, és megvédi. Ezt nem érezte most. Nem érezhette, hisz Nate ezt mással éreztette abban a pillanatban. A gondolatra, hogy mást ölel, Lena szeme könnybe lábadt. Lehunyta szemeit, és megpróbált megnyugodni. Mikor ismét kinyitotta, barátnője karjai között volt. Valaki olyanéban  aki mellett biztonságban érzi magát, akiben megbízik. De ő még sem Nate volt. Lena-nak pedig csak és kizárólag Nate-re volt abban a pillanatban szüksége. Arra, hogy vele legyen, és ne mással. De ezt mégsem kérhette a fiútól. Semmi joga nem lett volna hozzá. 

- Mióta érzel te így Nate iránt? - kérdezte suttogva Brooklyn, mintha csak attól tartana, hogy esetleg, netalántán valaki meghallja kérdését. Apró sóhaj hagyta el Lena száját. Ha tudná Brook mióta... Mióta érez úgy, hogy éjt nappalt alá téve Nate mellett akar lenni... Még ő maga sem hiszi el, hogy így érez. Ez több, mint szimpla barátság. És több, mint testvéri szeretet. Sokkal több. De sajnos csak Lena szemszögét nézve több ez. 

- Azt hiszem, hogy szeretem őt Brook... de nem úgy, ahogy kell. nem úgy szeretem őt, ahogy például Nick-et. Úgy szeretem Nate-et, mint ahogy Ed szeret Téged... - Lena-nak elege lett a titkolózásból. Végleg. Úgy döntött, hogy elmondja Brooklyn-nak az igazat Ed-del, az érzéseivel kapcsolatban. Hogy elmondja neki, a fiú mennyit szenvedett annak idején. Hogy hányszor kellett megállítani  hogy ne szálljon fel egy repülőre sem, ami oda megy, ahol a szerelme van. Megállíttathatatlannak tűnt. 

- Éjt nappalt alá téve keresett téged telefonon. De apád nem volt hajlandó adni téged. Még nekem se. Ed teljesen összeroppant. Úgy érezte, hogy valójában Te vagy az, aki nem akarsz beszélni vele. Pedig azt mondtad neki a reptéren, hogy megérted. Megérted, mit miért mondott. Úgy érezte, becsaptad. A fejébe vette, hogy csak játszottál vele egész idő alatt. Láttam sírni őt Brook, érted? Edward Mick Martin az orrom előtt fakadt sírva. Olyan törékenynek látszott, mint egy kislány. De sajnos ez nem vezetett semmi jóhoz. Azóta úgy tekint a lányokra, mint ha játékszerek lennének, és nem tartja többre őket egy éjszakás kalandra valóknál. Semmi többre nem kell neki egy lány sem, mint szexre. Ne érts félre. Nem hibáztatlak Téged ezért. csak azt akartam, hogy végre megtudd az igazat. Az igazat arról, hogy hogyan is érez, és érzett Ed. Mert Ő még a mai napig szeret téged. - Lena vallomása után félve nézett barátnőjére. Brooklyn arcán fájdalom tükröződött. Átélte azt az időt, és napot, újra, meg újra. Úgy érezte, d miatta lett egy szívtelennek tűnő alak. Úgy érezte, miatta nem képes többé jól bánni a nőkkel. Könnyes szemmel ült a két lány egymással szemben. Nem tudtak mit mondani egymásnak. Életükben először. Ott voltak egymásnak, ölelték, és vigasztaltak egymást, de közben mindketten a szeretett fiúról álmodoztak. Arról, hogy vajon hol van most, és mit csinál. Mert mind a ketten beismerték önmaguknak  Lena szerelmes Nathan-be. Ahogyan Brooklyn is ugyan úgy érez Edward mint ahogyan annak idején. És bár mind a ketten tudják, hogy ez az érzés nehéz, egymásban bíznak annyira, hogy megosszák ezt a titkot. 

- Én... szeretem Ed-et, Lena. Ugyan úgy, mint régen. Semmi sem változott... - Brooklyn hangja mondata elején, és végén is elcsuklott. Tudta, hogy már nem kell hozzá sok, és sírni kezd. Könnyei patakokban folytak le az arcán. Azon az arcon, amin pár perce, még hatalmas mosoly terült el. 

- Szerelmes vagyok Nathan-be... - suttogta elhaló hangon Lena.

Award • Thank you; alice.~ !

Szabályok: 

• Írj magadról 11 dolgot!
• Válaszolj 11 kérdésre!
• Írj 11 kérdést!
• Küld tovább 11 embernek! 

Köszönöm szépen a díjat alice.~ -nek! 

1. Írj magadról 11 dolgot!

1. Szám szerint ez a 10. blogom, bár még csak a 2. teljes mértékben saját gondolatokra alapuló.
2. Eddig neon.hu-n voltam megtalálható. /Más néven!/
3. A mai napig olvasom az ottani blogokat. 
4. Szeretnék egyszer kiköltözni a Brit fővárosba. /Nem csak a 1D miatt./
5. Szerep játékozom. 
6. 3 hónapig Louis volt a kedvencem, majd Őt leváltotta Harry. /De persze, mindannyiukat imádom./
7. Néha rám tör a "fan görcs" de amúgy nem verem nagy dobra, hogy Directioner vagyok. 
8. 14 éve élek ezen a bolygón. /Az előtt a Mars-on laktam. Na, jó, igazából nem.../
9. 2-es lettem idén félévkor kémiából. 
10. Ki nem állhatom Taylor Swift-et.

2. Válaszolj 11 kérdésre!

1. Ezen a blogon az első, de amúgy ha nem csak ezt vesszük bele, akkor szám szerint a 10. 
2. Mint említettem, fogalmam sincs erről. 
3. Fél éve kezdtem. 
4. Hmmm.... Külön kedvenc nincs. Nagyon sok filmet szeretek, és gyakran van, hogy jobban leköt egy régi, kosztümös film, mint ezek az újfajta James Bond filmek. 
5. Nem. teljes mértékben saját ötlet volt. 
6. A németet tanulom, 7 és fél éve, de beszélni? Nem.Írásban megy, de hogy szemtől szemben megszólaljak  Előbb lövöm főbe magam. Valamint, az angolt tanulgatom. Igaz, hogy azt egy fél éves internetes kurzus keretein belül, de a lényeg, hogy csinálom. Nem? 
7. Rihanna, Diamonds c. számát.
8. Igen. A következő blogom alapsztorija már készen is van, Prológussal együtt. De az csak pár hét múlva lesz publikus. 
9. Hű. Igazából, ha jó az író, és izgalmas a sztori, akkor felőlem a fantasy-től a való életig minden jöhet.
10. I would. 
11. Imádom FantasyGirl írásait, szóval én Őt emelném ki.

3. Írj 11 kérdést! 

1. Van kedvenc énekesnőd/énekesed?
2. Mit gondolsz a tehetségkutató versenyekről? 
3. Van kedvenc a One Direction-ből?
4. Jelenleg hány történetet írsz? 
5. Miért kezdtél el írni? 
6. Szeretnél ezzel a dologgal /az írással/ később komolyabban is foglalkozni? 
7. Van házi állatod? /Ha nincs, szeretnél? Ha van, hogy hívják?/
8. Hány éves vagy? 
9. Van kedvenc számod? 
10. Mi a legnagyobb álmod? 
11. Milyen filmek kötnek le leginkább? 

4. Küldd tovább 11 embernek! 

1. Barbara Roberts
2. Maya D.
3. Miss.Candyfloss 
4. Hajni F.
5. Barbi1D♥
6. agirlintheworld
7. Crazie
8. bellalili
9. FantasyGirl

Ennyi. Ha megpróbálnék még 2 írót hozzá adni, akkor biztosak lehetnétek abban, hogy nem szívből jött. Valamint, szeretném még egyszer megköszönni a blog első díját! 

Thank you!

Darcy, xx

Edward and Brooklyn

Halihó!
Nos, mivel Ed szemszöge kész, és idő-ugrás lesz érvényben a következő fejezetben, csak 1-2 óra ezért gondoltam, megosztom ezt veletek, hogy tudjátok, pontosan mi is történt Brooklyn, és Ed mostani találkozásakor. Ne számítsatok nagy durranásra, de tuti, hogy szidtam volna magam egy ideig, ha ezt most nem teszem közzé. Itt árválkodott volna... Szóval...
Jó olvasást! 

Darcy, xx

•

- Brooklyn! - az összes srác felugrott mellőlem, és mindannyian megölelgették a lányt, akinek hatalmas mosoly terült el az arcán. Az a mosoly, amit egyszer én okoztam neki, akár a puszta jelenlétemmel is képes voltam mosolyt csalni az arcára. Igen, így volt. A mai napig emlékszek rá. Mindig Lena-t, és Nate-et szívattuk, miszerint úgy is össze jönnek egyszer. Félre értés ne essék. Hiszek a fiú-lány barátságban, bár néha úgy érzem nem is létezik igazán. Mármint az, mai köztem és Lena közt van, igaz barátság. Vagy inkább úgy mondanám, hogy szinte már testvéri szeretet. Mindig is szerettem volna egy kishúgot, de sajnos az élet nekem nem adott. Legalábbis  nem vér szerintit. Mert Lena-val olyanok vagyunk mint a testvérek. Ráadásul láttam, hogy nézett rá a múltkor Nate. Oké, pasiból vagyunk mind a ketten, és én vagyok a legperverzebbnek nyilvánítva  mégis Nate bámulta Lena-t. 

- Jó újra látni titeket srácok. El is elejtettem, hogy ti mindig együtt vagytok. - mondata végére Brook elnevette magát, Tény és való, hogy valóban sokat lógunk itt. Na jó, a nap nagy részét tényleg Lena nyakán töltjük. De azt monda, Őt ez egyáltalán nem zavarja, sőt, örül is nekünk. Szóval nincs itt gond. Erőt vettem magamon, feltápászkodtam, és mindenki meglepetésére megálltam közvetlenül Brooklyn előtt, aki amikor felnézett rám elmosolyodott. - Téged is jó újra látni, bármi is történt régen. - szólalt meg mosolyogva, és egy puszit nyomott az arcomra, majd várakozón tekintett a szemembe. Viszont még én magam sem értettem, hogy mi van. Azt mondta, hogy gyűlöl, és most pedig... Megőrjít! 

- Ö... én is örülök, hogy látlak. - zártam a le a témát, és visszavándoroltam a helyemre, kissé sokkos állapotban. Komolyan nem értem ezt a nőt...

Special • Happy Birthday Zayn!

Sziasztok!

Nem, ez még nem rész, de persze, az is lesz ma. De előtte...

A mai egy különleges nap. Ma van Zayn szülinapja. Remélem senkinek nem mondok újat...

Szóval csak annyi, hogy ez úton is Boldog Szülinapot akartam kívánni neki.

•

Three • Tryst and She

Sziasztok!

Oké, most jelezze, akinek már elge lenne belőlem! (Csak okosan, be tudok sértődni, ha kell...:D) Köszönöm szépen az előző fejezetre érkezett kommentet Barbarától, valamint, az egy darab 'Tetszik'-et. Nem fogok nyavalyogni az arányok miatt, abból a korból már kinőttem... Viszont, holnaputántól nekem is a suliban kell majd ücsörögnöm 5, 6 tanórán keresztül, valamit tanulnom is kéne. Mivel anya, már elkezdett zaklatni.. A részek minden  pénteken fognak érkezni, de ha van esetleg egy kis szabadidőm  akkor hét közben is érkezhet, de attól függetlenül, hogy ez megtörténik, vagy sem, pénteken mindenképpen hozok részt.Addig is,

Jó olvasást!

Darcy, xx

•

- Na, és mi jót csináltatok, amíg nem voltunk itt? - vonta fel fél szemöldökét vigyorogva Edward, mire neki dobtam egy kis párnát. Tudom, hogy amikor így néz, akkor nem éppen tiszta a fantáziája. Szegény gyereknek úgy látszik, csak A körül forog a világ mostanság. Pedig amúgy egy nagyon helyes, és aranyos srác, és minden csaj örülne, ha a barátnője lehetne, de most éli azt a korát, amiben szerinte csak Ő maga számít, és nem a lányok. Mégis, nem telik el úgy el egy hét, hogy ne legyen egy új szerzeménye. Ami - tekintettel arra, hogy volt idő, hogy egy kedves ismerősömmel is így játszadozott - nem éppen a legjobb tulajdonsága. Amúgy, ez a kedves ismerősöm ma át néz hozzám, hisz' végre újra itt van Londonban, aminek én hihetetlenül örülök, mert azért még se tudok megbeszélni mindent ezzel az 5 lükével, muszáj, hogy néha velem egykorú lányokkal is társalogjak, és Ő erre a legalkalmasabb. Bár anno' Edward nagyon megbántotta, tudtommal már sikerült kihevernie, és most már -állítása szerint- boldog is. Ezt persze mindig jó hallani, ha az ember barátnőjéről van szó, nemde? 

- Hé! Ne dobálózz párnával! - dobta vissza hirtelen a párnát drága barátom, mire fel szemöldökömet felvonna, kérdőn néztem rá. Szerintem ezt most Ő maga sem gondolta komolyan. - Tudod, hogy szeretlek, de mit csináltatok? - vigyorgott mint a tejbe tök, mire én sóhajtva szegtem hátra a fejem, és a plafont kezdtem bámulni. Amolyan, 'hova kerültem?' stílusban. Ezzel mindig is az agyára mentem, szóval miért is ne? Idegesítsük egy picit Edward-ot. Vagy ha így jobban tetszik, Mick-et.

- Nyugodj le, Edward. Csak beszélgettünk, mint mindig. Most úgy sem tennék semmi olyat, mint amire te gondolsz... - hallottam Nate hangján, hogy mindezt vigyorogva közölte göndör hajú barátunkkal, és valószínűleg nem csak nekem tett be az 'most' szócska, mivel Alex abba hagyta a répa rágcsálást. Hitetlenkedve meredtem immáron Nate-re és vártam, hogy ezt most pontosan hogyan is értsem, és hogy ő hogyan értette. 

- Na, ne nézzetek már így rám! Amúgy sem tennék semmi olyat, és nem csak most, hanem soha. De most annál inkább nem tenném meg, mivel este randim lesz. - közölte még mindig vigyorogva, én pedig majdnem leestem a kanapéról. Randija lesz? Nem tudom, de nem emlékszem, hogy ezt említette volna, pedig eddig elszokta mesélni, ha randizni megy. Most pedig. Ha Edward nem teszi fel ezt a hülye, és abszurd kérdést - mert ugye az, legalábbis azt hiszem... - akkor talán meg se tudom. Randi. Randija lesz. Oké, most mi a franc bajom van?!

- Ouw...és esetleg azt is elárulod, hogy ki a szerencsés lány? - kérdezte tőle immáron Nick, aki idő közben befejezte a késői ebédjét. Igazából már nekem is a nyelvem hegyén volt a kérdés, de egyszerűen nem bírtam megszólalni. Mintha valahova beszorult volna a hangom, és nem tudna kiszabadulni. Borzalmas érzés kerített hatalmába, de egyszerűen magam sem tudtam, hogy mi az. Nem éreztem még ilyet, és kicsit magamat is megijesztettem vele...

- Rachel-nek hívják, és már pár hete találkozgatunk, és azt tervezem, hogy hamarosan nektek is bemutatom. Vagyis, először csak Lena-nak, mert Ti - mutatott a fiúkra - biztos, hogy elijesztenétek. Mit szólsz Lena? - fordultam felém kérdőn, mire én - fogalmam sincs, hogy hogyan de erőltettem egy mosolyt az arcomra - majd szólásra nyitottam a számat, és csak reméltem, hogy meg tudok majd szólalni.

- Alig várom, hogy megismerhessem...  - nyögtem ki végül, bár szerintem a hülye is látta rajtam, hogy semmi kedvem megismerni ezt a bizonyos Rachel-t. Egyáltalán, semmi... De most komolyan. Mi bajom van? Pszichológushoz kéne járnom, mert már nekem fáj a viselkedésem.

- Csinálok, popcorn-t a filmhez, oké? - álltam fel, és mosolyogva néztem a srácokra, majd miután láttam felcsillanni Nick szemeit, kuncogva indultam a konyhába. Hogy bír ez a gyerek ennyit enni? Mégis, a testén egyáltalán nem látszik meg az a kaja mennyiség, amennyit naponta magába többé. Bezzeg, ha én ennék ennyit... Ráadásul fél úton a konyha felé, amikor ismételten csengettek. Félve fordultam hátra a srácokhoz.

Mondjátok, hogy most nem rendeltetek semmit. - szinte már könyörögtem nekik a nemleges válaszért, de amikor láttam, hogy ők is meglepődtek, azonnal tudtam, hogy itt és most bizony engem keresnek. Vagy Nate megadta annak a tyúknak a címemet, és felhívta, hogy jöjjön ide, amíg nem figyelünk. Bár, ez eléggé abszurd elgondolás, ugye? Sóhajtva indultam el a bejárati ajtóhoz, és amikor kinyitottam nem kis meglepetés ért. Mosolyogva borultam a nyakába.

• Edward •

Igazából nekünk tényleg semmi közünk sincs ahhoz, hogy ki áll az ajtó mögött. Igaz ugyan, hogy kissé elszaladt velünk a múltkor a ló, de azért most fényes nappal van! Erre még mi se lennénk képesek. Vagyis... Nem! Nem lennénk képesek rá. Ráadásul a múltkori eset óta - én személy szerint- kicsit félek Lena-tól. Néha ijesztő tud lenni. Nevetés csendült fel az ajtó irányából, amire mindannyian felkaptuk a fejünket. Annyira ismerős volt nekem. Tudom, hogy Lena is oda kint van, és bizonyára Ő is majdnem, megszakad a röhögéstől, de nekem a másik lányé is annyira ismerős volt. Először nem is igazán sikerült rá jönnöm, hogy mégis honnan. Volt egy sejtésem, hiszen Ő valami hihetetlenül aranyosan nevetett, és ez annyira hasonlít rá. Mégis más. Mintha már nem egy kislány, hanem egy igazi nő nevetne. Azóta, hogy Ő elment 4 év telt el. Igazából az óta vagyok ilyen. Mindenki azt hiszi, hogy én Vele is csak szórakoztam. A legrosszabb, hogy tudom, Ő is ezt hiszi. De ez nem így van. Igazán szerettem, és csak azért mondtam Neki azt, amit mondtam a szakításunkkor, mert fájt, hogy ilyen könnyen eldob magától. 16 éves fejjel nem tudtam elfogadni, hogy elhagy engem, és inkább voltam egy bunkó paraszt, mint hogy kimutassam mennyire fáj, hogy elveszítettem. Mert Őt is elvesztettem, akár csak mindenki mást az életem során. Pedig azt hittem, hogy az egy igazi kapcsolat, amit nem lehet csak úgy szétrobbantani. De megtették. Az apjának sikerült végleg elvennie a Őt tőlem. Nekem pedig sikerült elérnem, hogy soha többé ne akarjon látni. Felnéztem a padló bámulásából, de bár ne tettem volna. A nappali bejáratában állt Lena, és mellette Ő. Hosszú, sötétbarna haja ki volt engedve, és lazán esett a vállára. Egy egyszerű, fehér pólót, és farmert viselt. De ebben is tökéletesen festett. Ezt soha nem értettem. Ő akár kócos hajjal, karikás szemekkel, melegítőben is csodásan nézett ki mindig is. Számomra. Csak ültem ott, és egy szót sem szóltam. Bámultam rá, tetőtől talpig végig mértem, majd egyenesen a szemeibe néztem. Mogyoróbarna szemeibe, amik engem vizslattak. Úgy éreztem, hogy az idő teljesen leállt. Nem létezett, számomra más már nem is volt fontos a szobában, csak Ő.

Two • Friends

Sziasztok!

Nos, ismét itt lennék, és szeretném megköszönni a kommenteket, Barbarának, és *Fancsooo-nak. 

Remélem, hogy ez is elnyeri majd a tetszéseteket, és nem lesztek olyanok mint anya, aki szerint tanulnom kéne a helyett, hogy írok. :D

Nekem hál' Istennek csak 7.-én kell suliba mennem, így az az érzésem, hogy addig minden nap fogok tudni írni. De nem ígérek semmit. Addig is.
Jó olvasást!

Darcy

•

Mosolyogva fordultam ismételten Nate felé. Ritka felénk ez az időjárás, és mi mindig is örültünk, ha legalább pár hópelyhet láthattunk.

- Nem tudod, hogy mikor jönnek már meg a többiek? Fél órája itt kéne lenniük... - húztam el a számat, és némi félelemmel a szemben néztem a bejárati ajtó felé. Na, nem mintha nem bíznék Alex azon képességeiben, ami a vezetést illeti, de ki tudja mikor vezetett utoljára hóesésben. Ha vezetett egyáltalán valaha benne. Bár, azt nézve, hogy ő képes akár 40C°-ban is maximum. 50km/h-s sebességgel haladni London legforgalmasabb helyein, tényleg nincs mitől féltenem őket. Valószínűleg csak megéheztek, vagy megszomjaztak, és beültek valahova. Nick szerint pedig halálos bűnt követ el az, aki akár egy falat kaját is képes otthagyni a tányérján, így a srácoknak minden bizonnyal mindent el kell pusztítaniuk. James minden bizonnyal fél órája tűkön ül, és minden másodig másodpercben emlékezteti a fiúkat, hogy Nate, és én már biztos várjuk őket. Edward pedig, - szokásához híven - éppen a pultnál bolondít egy lányt, aki nem kell neki többre, mint alkalmi szexuális kapcsolatra. 

- Nyugodj meg Lena. Te is ismered őket, pont úgy, ahogy én. Fogadni merek, hogy 5 perc múlva ott állnak majd az ajtóban. Nick-nek kaja lesz a kezében, James folyamatosan bocsánatot fog kérni, amiért késtek, Alex egy gyors 'sziasztok!' után lelép a konyhába, Edward pedig közli velünk, hogy ma este is meg lesz neki valaki. - kezdte sorolni Nate, közben pedig az ujjain számolgatta, hogy mind a 4 srácot felsorolta-e. Pár másodpercig furán néztem rá, majd hirtelen kitört belőlem a röhögés. Tudtam, hogy valamilyen szinten igaza van, hisz' mindig ilyesmi van, ha késnek. Én persze mindig túlreagálom az ilyen helyzeteket. Valamiért folyamatosan többet képzelek be, mint szimpla dugóba kerültünk, vagy Edward nekiállt dumálni egy csajjal, és úgy kellett róla lehámoznunk - szó szerint- pedig általában ezek a fő indokok. James, Nick, Alex, és Edward. Na, meg persze Nate is közéjük tartozik. 5 full idióta pasi, akiket én mind a barátomnak hívok. A mis kis csipet-csapatunknak külön története van. Egy különálló, és roppant vicces történet.. Anyáék egy időben e miatt ha jól emlékszem, már pedig jól emlékszem - e miatt maradtam le a kedvenc sorozatomról.. - képesek voltak velem 1 órán keresztül beszélgetni arról, hogy egyáltalán nem egészséges az, hogy egy kislánynak csak fiú barátai vannak, és hogy próbálkozzak meg összebarátkozni néhány velem egykorú lánnyal az osztályból. Megpróbáltam. Voltam olyan hülye, naiv 7 éves fejjel, hogy megfogadtam szüleim ezen tanácsát, de csalódnom kellett. Hatalmasat. A lányt, akit külsőről - gondolom most, arról - szimpatikusnak találtam, Hayley-nek hívták. Szőke haja, és kék szeme volt, az arcán pedig nagyon halványan, de még is ott volt pár szeplő. Ezt a külsőt máig tartja.. Első nap volt akkor az iskolában, és nekem különösen fontos volt az a nap, hisz' életemben először léptem át a suli kapuit. Bár ne tettem volna meg...de, a múlton nem lehet változtatni, a jövőnket pedig úgy alakítjuk, ahogy akarjuk. Ezt tanultam meg, az első héten. Komolyan, olyanok történtek velem 5 nap alatt, hogy az akkori énem teljesen össze roppant a teher alatt. Így, nem is csoda, hogy csütörtökre belázasodtam  az orvos pedig azt mondta, hogy valószínűleg a törékeny lelki világom így akar védekezni valami ellen. Azzal, hogy olyan jeleket küld a testemnek, ami betegséget idéz elő, mert az életben a saját mumusaink ellen úgy próbál védekezni a lélek, amit ismer. Vagyis a testet hívja segítségül, aki egy módszert ismer a "bacilusok, és egyéb kártevők' elhárítására. A lázat. Innentől pedig már szaknyelven mondott valami anyának, amiből egy mukkot sem értettem, és már nem is emlékszem rá, pedig most talán valahogy rá tudnák jönni, hogy mit is mondott pontosan. 

- Lena, komolyan, te merre járkálsz ilyenkor? - hallottam meg magam mellől Nate hangját, aki már éppen azon volt, hogy megfullad a röhögéstől. Hát, köszönöm szépen! Nem tehetek róla, hogy könnyedén elkalandozom. 

- Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Én pedig már kereken 20 éve távoztam onnan, sajnálom, de nem vagyok vissza váltható. - játszottam a sértődött kislányt, ami nem igaz egy okból kifolyólag. Mégpedig, hogy nem vagyok már kislány. Vagyis, egyesek szerint - egyesek alatt Nate-et értem - a lelkem legmélyén még nem nőttem fel, és még mindig rózsaszín köd borul a szememre, amitől nem látom a való világot. Mivel, hogy - szerinte - a mi világunk közel sem olyan jó, mint amilyennek én azt látom. Való igaz, hogy megpróbálom mindenben a szépet, és jót nézni, de azért tisztában vagyok azzal a helyzettel, hogy borzalmas hely az, ahol élünk. Minden folyamatosan romlik el. Ha itt, nálunk nem is, a világ különböző helyein igen. 

- Az jó, mert téged amúgy sem szándékozott senki sem visszaváltani. Nyissam, vagy kinyitod te? - vigyorgott rám. Való igaz, hogy valaki rátenyerelt a csengőre. Vajon mióta nyomja mint egy őrült? Jó kérdés. Mosolyogva megráztam a fejemet, majd feltápászkodtam a kanapéról, és az ajtóhoz sétáltam, amit - csak hogy húzzam az agyukat - direkt később nyitottam ki. 

- Sziasztok! - vigyorodtam el szélesen, mikor megláttam, hogy mind a négyen épen állnak az ajtóban. 

- Szia! - köszöntek vissza kórusban, majd Alex egy gyors 'bocsi!' után eltűnt a konyha felé vezető úton. Nem, Nate nem médium, csak jól ismeri Alex-et. Ha így jobban tetszik, jobban ismeri mint a tenyerét, vagy Nick a hűtőjét.

- Gyertek be. - néztem zavartan Alex után, majd a fiúkhoz fordultam, és elindultunk a nappaliba  ahol aztán én - személy szerint - visszasiettem a helyemre, mielőtt valaki elfoglalná, a többiek pedig mind Nate mellett foglaltak helyet. Alex érkezett be hozzánk utolsónak - egy tál répával a kezében - és, egy sóhaj, meg egy vállrándítás után helyet foglalt velünk szemben a... földön. A mai napig nem tudom, mi történhetett itt velük anno' amiért egyikük sem hajlandó bele ülni a fotelba. De talán valóban a saját érdekem az, hogy ne is tudjam meg. 

One • Memories

Sziasztok!

Gondolom mindenkinek elege van már a One Direction-ről szóló történetekből. 

Ez viszont, nem az lesz. Igaz, hogy Ők lesznek a szereplők, de kicsit másképpen. A megszokott arcok, karakterek, más névvel, és történettel. 

Nem vagyok híve a kommenthatárnak, de azért örülnék egy-két szónak.

Darcy

•

Lena 

16 év eléggé hosszú időnek számít, ha barátságról van szó, ugye? Nos, szerintem igen. Néha olyan, mintha jobban ismerne Ő engem, mint én saját magamat. Sokak szerint nem létezik fiú-lány barátság anélkül, hogy valaki többet érezzen.Azt hiszem, hogy mi ezt megcáfoltuk. Amióta csak az eszemet tudom barátok vagyunk. Olyan, mintha a bátyám lenne. Az ember pedig nem igazán szokott belezúgni a saját bátyjába. Igazam van? Bár, nem fogok hazudni. Volt, hogy úgy éreztem, több ez, mint szimpla barátság. De nem tartottam magamban. Elmondtam Neki, és együtt oldottuk meg, anélkül hogy sérült volna a sok éves barátság. Akkor volt 14 éve, hogy oda jött hozzám, és már akkor, 4 éves fejjel tudtam, hogy Benne megbízhatok. Pontosan emlékszem mindenre. Minden mozdultra, minden szóra, minden ölelésre.
- Lena, velem vagy még ugye? - húzta el a kezét a szemeim előtt mosolyogva Nate. Vigyorogva felé fordultam. - Mire készülsz? - fél szemöldökét felhúzta, és kisfiús mosoly ült ki az arcára. 
- Semmi különösre... - ráztam meg a fejemet, amolyan "én nem készülök semmire' stílusban. 
- Emlékszel még arra, amikor először találkoztunk? - tettem fel neki a kérdést, ami most a fejemben keringet. Komoly ábrázatot vett fel, és szólásra nyitotta száját.
- Mit képzelsz Te rólam? Még szép, hogy emlékszek. - nevetett fel. - Te emlékszel? Végül is eléggé aprócska voltál. Bár, alig vagy most is nagyobb. - a mondata végére nevetésben tört kis, én pedig csak ütögetni kezdtem a vállát jelezve, hogy ez igazán nem szép dolog. Igaz ugyan, hogy eléggé kis termetű vagyok, de azért ezt nem kéne hangoztatni. Ráadásul igenis nőttem! Hisz' csak 4 éves voltam akkor, fura lenne, ha akkor álltam volna meg a növésben, nem? 
- Most komolyan! Ne röhögj már, hallod. Nem vagy vicces. Nem tehetek róla, hogy pici vagyok. Amúgy meg, emlékszek. De többé nem szólok hozzád Nathan James Lockwood. - elfordultam, törökülésbe ültem, karomat a mellkasom  összefontam, és a tervem az volt, hogy most komolyan nem fogok hozzá szólni. Persze, mindezt csak viccből. Amúgy sem vagyok haragtartó, hát ha még nem is haragszom igazán. Rá amúgy sem tudnék. Arra képtelen lennék, bármit is tesz,vagy mond. 
- Ne csináld már! Most komolyan duzzogni akarsz? Mert ha igen, akkor akár el is mehetek.. - a hangján hallottam, hogy természetesen mint mindig, most is vigyorog, mint a tejbe tök.
- Uh.. győztél. Szóval, emlékszel? - fordultam ismét felé, és kíváncsian bámultam mogyoróbarna szemeibe.
- Mármint emlékszek-e a kislányra, aki megállt az óvoda ajtajában, és nem akarta elengedni az anyukája kezét? Igen, emlékszek. - mosolyodott el kedvesen. Nem szóltam egy szót sem, mert láttam rajta, hogy még nem fejezte be a mondandóját. - Én voltam az egyetlen, akinek feltűnt, hogy az óvónő győzköd egy kicsi lányt az ajtóban. Odamentem, megfogtam a kezedet, és onnantól fogva el sem engedted a kezemet, és mindenhova velem jöttél. Délután pedig majdnem sírva fakadtál amiért el kellett válnunk. - végig mosolyogva mesélt, miközben a kanapét bámulta csillogó szemekkel. Tény és való, hogy ragaszkodó voltam, és félénk. De Ő azonnal belopta magát a szívembe, és úgy éreztem, mellette biztonságban vagyok, nem kell félnem senkitől, mert megvéd. Anyának persze otthon fél órán keresztül azt kellett magyaráznia nekem, hogy holnap újból láthatom Nathan-t. Nos, nem igazán akartam megérteni, én mindenképpen Nate-et akartam. Másnap pedig legalább 10 percig ölelgettem Őt, tekintve, hogy nem találkoztunk csak egy éjszaka múlva. Anya szerint ők, Mrs. Lockwood-dal csak mosolyogva néztek hol minket, hol pedig egymást. Mára pedig - hála nekünk - amikor csak tudnak szerveznek közös programot, és együtt töltenek egy kis időt. Nate - és szerintem is - főként minket beszélnek ki ilyenkor. A fejükbe vették, hogy egyszer úgy is össze fogunk házasodni, és együtt fogunk élni boldogan, míg meg nem halunk. Mit ne mondjak, eléggé érdekes elképzelésük van a jövőnkről. 
- Emlékszel, amikor 7 évesen először láttál havat? - hallottam meg Nate hangját, mire felnevettem. Igen csak érdekes volt az a nap.
- Nem tehettem róla, hogy addig csak a TV-ben láttam havat. Hisz' ez London. - még mindig nevettem, és most már Ő is velem nevetett. 
- De ugye most már nem félsz tőle, és ha meglátod nem kezdesz sikítozni, ugye? - nem néztem Rá, helyette a zoknimat kezdtem piszkálni. 
- Most már nem.. - kuncogtam, mire egy kezet éreztem az állam alatt. Felemelte a fejemet, és az ablak felé fordította. A látvány hatására elmosolyodtam, egy pillanatig a vigyorgó Nate-re néztem, majd tekintetemet ismét a kinti világra szegeztem. Havazott...