Two • Friends

Sziasztok!

Nos, ismét itt lennék, és szeretném megköszönni a kommenteket, Barbarának, és *Fancsooo-nak. 

Remélem, hogy ez is elnyeri majd a tetszéseteket, és nem lesztek olyanok mint anya, aki szerint tanulnom kéne a helyett, hogy írok. :D

Nekem hál' Istennek csak 7.-én kell suliba mennem, így az az érzésem, hogy addig minden nap fogok tudni írni. De nem ígérek semmit. Addig is.
Jó olvasást!

Darcy

•

Mosolyogva fordultam ismételten Nate felé. Ritka felénk ez az időjárás, és mi mindig is örültünk, ha legalább pár hópelyhet láthattunk.

- Nem tudod, hogy mikor jönnek már meg a többiek? Fél órája itt kéne lenniük... - húztam el a számat, és némi félelemmel a szemben néztem a bejárati ajtó felé. Na, nem mintha nem bíznék Alex azon képességeiben, ami a vezetést illeti, de ki tudja mikor vezetett utoljára hóesésben. Ha vezetett egyáltalán valaha benne. Bár, azt nézve, hogy ő képes akár 40C°-ban is maximum. 50km/h-s sebességgel haladni London legforgalmasabb helyein, tényleg nincs mitől féltenem őket. Valószínűleg csak megéheztek, vagy megszomjaztak, és beültek valahova. Nick szerint pedig halálos bűnt követ el az, aki akár egy falat kaját is képes otthagyni a tányérján, így a srácoknak minden bizonnyal mindent el kell pusztítaniuk. James minden bizonnyal fél órája tűkön ül, és minden másodig másodpercben emlékezteti a fiúkat, hogy Nate, és én már biztos várjuk őket. Edward pedig, - szokásához híven - éppen a pultnál bolondít egy lányt, aki nem kell neki többre, mint alkalmi szexuális kapcsolatra. 

- Nyugodj meg Lena. Te is ismered őket, pont úgy, ahogy én. Fogadni merek, hogy 5 perc múlva ott állnak majd az ajtóban. Nick-nek kaja lesz a kezében, James folyamatosan bocsánatot fog kérni, amiért késtek, Alex egy gyors 'sziasztok!' után lelép a konyhába, Edward pedig közli velünk, hogy ma este is meg lesz neki valaki. - kezdte sorolni Nate, közben pedig az ujjain számolgatta, hogy mind a 4 srácot felsorolta-e. Pár másodpercig furán néztem rá, majd hirtelen kitört belőlem a röhögés. Tudtam, hogy valamilyen szinten igaza van, hisz' mindig ilyesmi van, ha késnek. Én persze mindig túlreagálom az ilyen helyzeteket. Valamiért folyamatosan többet képzelek be, mint szimpla dugóba kerültünk, vagy Edward nekiállt dumálni egy csajjal, és úgy kellett róla lehámoznunk - szó szerint- pedig általában ezek a fő indokok. James, Nick, Alex, és Edward. Na, meg persze Nate is közéjük tartozik. 5 full idióta pasi, akiket én mind a barátomnak hívok. A mis kis csipet-csapatunknak külön története van. Egy különálló, és roppant vicces történet.. Anyáék egy időben e miatt ha jól emlékszem, már pedig jól emlékszem - e miatt maradtam le a kedvenc sorozatomról.. - képesek voltak velem 1 órán keresztül beszélgetni arról, hogy egyáltalán nem egészséges az, hogy egy kislánynak csak fiú barátai vannak, és hogy próbálkozzak meg összebarátkozni néhány velem egykorú lánnyal az osztályból. Megpróbáltam. Voltam olyan hülye, naiv 7 éves fejjel, hogy megfogadtam szüleim ezen tanácsát, de csalódnom kellett. Hatalmasat. A lányt, akit külsőről - gondolom most, arról - szimpatikusnak találtam, Hayley-nek hívták. Szőke haja, és kék szeme volt, az arcán pedig nagyon halványan, de még is ott volt pár szeplő. Ezt a külsőt máig tartja.. Első nap volt akkor az iskolában, és nekem különösen fontos volt az a nap, hisz' életemben először léptem át a suli kapuit. Bár ne tettem volna meg...de, a múlton nem lehet változtatni, a jövőnket pedig úgy alakítjuk, ahogy akarjuk. Ezt tanultam meg, az első héten. Komolyan, olyanok történtek velem 5 nap alatt, hogy az akkori énem teljesen össze roppant a teher alatt. Így, nem is csoda, hogy csütörtökre belázasodtam  az orvos pedig azt mondta, hogy valószínűleg a törékeny lelki világom így akar védekezni valami ellen. Azzal, hogy olyan jeleket küld a testemnek, ami betegséget idéz elő, mert az életben a saját mumusaink ellen úgy próbál védekezni a lélek, amit ismer. Vagyis a testet hívja segítségül, aki egy módszert ismer a "bacilusok, és egyéb kártevők' elhárítására. A lázat. Innentől pedig már szaknyelven mondott valami anyának, amiből egy mukkot sem értettem, és már nem is emlékszem rá, pedig most talán valahogy rá tudnák jönni, hogy mit is mondott pontosan. 

- Lena, komolyan, te merre járkálsz ilyenkor? - hallottam meg magam mellől Nate hangját, aki már éppen azon volt, hogy megfullad a röhögéstől. Hát, köszönöm szépen! Nem tehetek róla, hogy könnyedén elkalandozom. 

- Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Én pedig már kereken 20 éve távoztam onnan, sajnálom, de nem vagyok vissza váltható. - játszottam a sértődött kislányt, ami nem igaz egy okból kifolyólag. Mégpedig, hogy nem vagyok már kislány. Vagyis, egyesek szerint - egyesek alatt Nate-et értem - a lelkem legmélyén még nem nőttem fel, és még mindig rózsaszín köd borul a szememre, amitől nem látom a való világot. Mivel, hogy - szerinte - a mi világunk közel sem olyan jó, mint amilyennek én azt látom. Való igaz, hogy megpróbálom mindenben a szépet, és jót nézni, de azért tisztában vagyok azzal a helyzettel, hogy borzalmas hely az, ahol élünk. Minden folyamatosan romlik el. Ha itt, nálunk nem is, a világ különböző helyein igen. 

- Az jó, mert téged amúgy sem szándékozott senki sem visszaváltani. Nyissam, vagy kinyitod te? - vigyorgott rám. Való igaz, hogy valaki rátenyerelt a csengőre. Vajon mióta nyomja mint egy őrült? Jó kérdés. Mosolyogva megráztam a fejemet, majd feltápászkodtam a kanapéról, és az ajtóhoz sétáltam, amit - csak hogy húzzam az agyukat - direkt később nyitottam ki. 

- Sziasztok! - vigyorodtam el szélesen, mikor megláttam, hogy mind a négyen épen állnak az ajtóban. 

- Szia! - köszöntek vissza kórusban, majd Alex egy gyors 'bocsi!' után eltűnt a konyha felé vezető úton. Nem, Nate nem médium, csak jól ismeri Alex-et. Ha így jobban tetszik, jobban ismeri mint a tenyerét, vagy Nick a hűtőjét.

- Gyertek be. - néztem zavartan Alex után, majd a fiúkhoz fordultam, és elindultunk a nappaliba  ahol aztán én - személy szerint - visszasiettem a helyemre, mielőtt valaki elfoglalná, a többiek pedig mind Nate mellett foglaltak helyet. Alex érkezett be hozzánk utolsónak - egy tál répával a kezében - és, egy sóhaj, meg egy vállrándítás után helyet foglalt velünk szemben a... földön. A mai napig nem tudom, mi történhetett itt velük anno' amiért egyikük sem hajlandó bele ülni a fotelba. De talán valóban a saját érdekem az, hogy ne is tudjam meg.