Five ~ So we can all it over... again? | Rachel

Hali!

Nos, először is. Szeretném megköszönni a 3 kommentet az előző részre Barbarának, dreamer-nek, és Hajni-nak. Köszi szépen lányok! :)  Más, immáron 4 rendszeres olvasója van a blognak, aminek hihetetlenül örülök, és ezért is köszönet jár, szóval; Köszönöm! :) 

A részre térek rá. Igazándiból az egész egy levélről fog szólni. Ez egy olyan  semmilyen rész lesz, ha valakit nem érdekel az, hogy mit érez, mit tett, és hogy mit akar most Ed, akkor az valószínűleg csak a második felét fogja elolvasni. De akit érdekel, attól várom a véleményét, és a kis pipáknak is örülök, akkor is, ha csak átfutottad! :) 

Valamint  szerintetek mi várja ott Nate-et? Kérem az ötleteket! :) 

Jó olvasást! 

Ölel mindenkit; Darcy

•

(Ajánlott zene)

- A francba, a francba, a francba! - mondogattam a tükörképemnek a fürdőszobámban állva. Tiszta hülye vagyok! Hogy lehettem annyira bolond, hogy elengedtem őt?! Hogy tudtam a fejéhez vágni azokat a dolgokat, amiket mondtam?! Mégis miért tettem ezt? Miért?Összeszorított fogakkal néztem a  tükörképemre, és egy át-nem-gondolt ötlettől vezérelve ököllel beleütöttem a tükörbe, ami apró darabkára tört, a kezemből pedig piros vércseppek hullottak a földre. De nem érdekelt. Nem fájt ez annyira, mint a tudat, hogy talán soha többé nem fog engem úgy szeretni mint anno'. Elcsesztem. Egy hülye barom vagyok. Sóhajtva nyúltam kötszer után, és bekötöztem vele a pórul járt kezem. Lementem a nappaliba, fogtam egy tollat és egy papírt, leültem az asztalhoz, és írni kezdtem. Csak írtam, írtam és írtam. Minden érzésemet leírtam abba az aprócska ki levélbe. Újra akarom kezdeni. Szeretlek. Nem bírom tovább nélküled. Ez csak néhány gondolat az ezer közül, amik jelenleg is boldogítanak engem. Teljesen elegem lett... saját magamból. Úgy éreztem, mintha egy tizenéves fiú lennék, aki élete első csókja előtt áll. De még akkor sem remegtem ennyire! 

- Kedves Brooklyn! Apám, ez a megszólítás már most sok nekem... Igazából, annyit szeretnék neked mondani  hogy... Nem tudom! Amikor ma megláttalak, úgy éreztem fenekestül felfordul velem a világ. Ha nem ültem volna, biztos, hogy úgy esek össze, mintha csak halálos beteg lennék. Amikor köszöntél nekem, ugyan olyan kedvességgel, mint a többieknek... az felbecsülhetetlen volt. Számomra. Az a puszi, és ölelés, többet ért nekem, mint bármi más a világon. És tessék ,megint csak ott tartunk, hogy levelet írok neked. Hányszor tettem már meg ezt? Rengetegszer. Az alsó fiókom a szobámban, csak  neked címzett, el nem küldött levelekkel van tele. Magamat sem értem. Lena szerint olyan jó lett volna,. ha elküldöm. És én is így gondoltam. De valami megakadályozott ebben. A félelem.. Féltem  hogy nem vagy rám kíváncsi, és el sem olvasod, de most.. Most már hiszem, hogy el fogod olvasni... - olvastam fel az első pár sort hangosan is. Totál hülyén érzem magamat. Mintha egy középkori filmből léptem volna elő, komolyan...

•

- Szia Rach! - köszöntöttem egy szájra puszival - terveim szerint - jövendőbeli barátnőmet. 

- Szia Nate. - köszönt ő is, majd kézen fogva bementünk a lakásába. A levegőben finom illatok terjengtek, és látszott, hogy egy huszonéves lakja. Igazából nekem kissé... túl sok volt, de ízlések és pofonok. 

- Szép a lakásod. Mármint, amit eddig láttam belőle, az szép. - nevettem el magam mondatom végére érve. Leültem a konyhában található székre, és Rachel-t figyeltem. Egészen addig, amíg a gondolataim el nem terelődtek a megfelelő vágányról. Vajon mit csinál Ő most? És vajon, tényleg örült annak, hogy ma este randim lesz? Valóban örült, vagy az csak egy hamis mosoly volt az arcán? Én azt akarom, hogy így legyen. Nem akarom, hogy örüljön annak ,hogy randizom! Mert ma neki kéne itt lennie velem. Nem szeretem Rachel-t. De máshogy nem tudom elfelejteni Lena-t. Ha várom, hogy a sült galamb a számba repüljön, akkor soha, nem felejtem és őt. Ő pedig minden bizonnyal úgy tekint rám, mint a bátyjára. Sehogy máshogy. És ez fáj. Nagyon, nagyon fáj. 

- Hé! Itt vagy? - karolta át a nyakamat mindkét kezével Rachel, miközben huncutul mosolygott. Elmosolyodtam.

- Bocs. Kissé, elkalandoztam... - nevettem el magam frusztráltan. Már közel sem volt olyan jó a közelsége, mint pár hete. Sőt! Zavart a közelsége.  Levettem magamról mindkét kezét, felálltam, és átöleltem. Nem játszhatok tovább. El kell mondanom neki az igazat. Nagyszerű lány, ennyit megérdemel. 

- Figyelj, Rach... Valamit el kell mondanom. Én... én szerelmes vagyok egy lányba, de az a lány... 

- Nem én vagyok. Tudom. Látom rajtad. Azt is láttam hogy hogyan beszélsz Lena-ról. Észrevettem, nem vagyok vak. - tekintetéből melegség, és együtt érzés áradt. Ezt a reakciót nem vártam. - Figyelj  mondd el neki! Mi rossz történhet? És ha kikosaraz? Legalább megtudod, hogy megéri-e ez az egész, vagy jobb, ha hagyd az egészet a fenébe, és keresel valaki mást, aki segít elfelejteni őt. Beszélj vele, és hidd el, minden sokkal jobb lesz. Menj, és mondd el neki, hogy mit érzel Nathan! - tuszkolt ki az ajtón  amiért hihetetlenül hálás voltam neki. Igaza van. 

- Köszönöm Rach! Köszönöm! - öleltem át  majd sietve szálltam be az autómba, és egyenesen Lena-hoz hajtottam. Ott viszont, nem várt dolog várt rám.