Sziasztok!
Na, hatalmas kihagyás után -bocsánat! - meghoztam a hatodik részt. Nem fecsegek, nem magyarázkodom, vannak okaim, de nem nyavalygok.
Jó olvasást!
Ölel mindenkit, Darcy xx
~*~
Mi lenne, ha elmondanád neki? Amióta csak Brook ki mondta ezt a pár szór, ezen agyalok. Mi lenne, ha szólnék neki. Mi lenne, ha elmondanám, hogy szeretem őt. Hisz' bármi jobb, mint a bizonytalanság, hogy talán szeret. Talán viszonozza az érzéseimet. Hirtelen felindulásból felálltam, leszaladtam a lépcsőn, felöltöztem, és kiszaladtam az ajtón. Megálltam az ajtóban. A hó hatalmas pelyhekben hullott. Gyönyörű volt, ahogy a csillagok és a hold megvilágította a lehullott havat, és a befagyott pocsolyákban a hold tekintett vissza rám. Leültem a lépcsőre, arcomat a kezembe temettem. Őszintén. Mit gondolok? Hogy azt mondja majd, 'igen, én is ezt érzem. szeretlek.' és megcsókol? Leányálom. Igen, csak egy álom. Semmivel sem több mint egy gyönyörű, de valószínűtlen álom. Szükségem van rá. Itt, és most. De tudom, hogy ő most mással van. A bizonytalanság pedig lassan az őrületbe kerget. Esküszöm, hogy legszívesebben egész nap bőgnék, mert ez már elviselhetetlenül fáj. Amikor bele gondolok, hogy ő nem így néz rám, könnyek gyűlnek a szemembe, és utálom magam. Igen, magamat. Magamat azért, mert bele szerettem. Mert ez egyedül az én hibám. Az én hibám az, hogy most nem tudok úgy nézni rá, mint egy egyszerű barátra. Soha nem tett olyat, amitől ilyen érzéseknek kellett volna születnie bennem, és mégis megtörtént. Kelletlenül töröltem le néhány könnycseppet az arcomról, és az égre felnézve gyorsabban kezdtem pislogni. Nem akartam sírni. Most nem.
- Lena? Mit csinálsz ide kint? - hallottam meg magam mellől egy meglepődött hangot. Egy? Ez egy vicc. Ő volt az. Pont Ő, és pont most. Ez remek. Riadtan néztem el a hang irányába, és arról is megfeledkeztem, hogy minden valószínűséggel a szemeim vörösek, a sminkem szétfolyt. Egy szóval; rémesen nézek ki.
- Te sírtál? Jól vagy? Mi történt? Lena, szólalj már meg! - kezeit a vállamra tette, mire megcsapott a parfümje illata. Lehunytam a szemem, és mélyen beszívtam az édes illatot, ami egy kis dohánnyal volt megfűszerezve.
- Jól vagyok Nate, tényleg. És igen, sírtam, de már jól vagyok. Hidd el. - bizonygattam, és mosolyt varázsoltam az arcomra.
- És azt várod, hogy ezt elhiggyem? Mi történt? - hangja aggodalmasan csenget. Leült mellém, és magához húzott. Hatalmas lelki erő kellett, hogy ne sírjam el magam újra. Fejemet vállára hajtottam, és lehunyt szemmel felsóhajtottam.
- Szerettél már úgy valakit, hogy tudtad, soha nem viszonozza az érzéseidet? - kérdeztem, anélkül, hogy felnéztem volna rá.
- Igen. - alig hallottam, annyira halkan mondta ki ezt a rövid szócskát. Meglepődtem, hisz' azt hittem, minden szerelméről tudok, de ilyet még nem hallottam. Soha. Erőt vettem magamon, rá néztem, és mosolyogva végig simítottam borostás arcán, mire bele puszilt a tenyerembe. Szeretlek. Folyamatosan a nyelvem hegyén volt, de nem mertem kimondani. Egy ideig. De úgy érzem, éppen itt az ideje. Hisz' amúgy is elakartam neki mondani. És minden valószínűséggel a hideg kövön való ücsörgés miatt fel fogok fázni. Mindegy. Óvatosan közelíteni kezdtem felé, majd lehunytam a szemem, és lassan megcsókoltam. Nem tudtam, hogy mi lsez a reakciója. De ami történt, azt vártam a legkevésbé. Egyik kezét derekamra csúsztatta, magához húzott, és erőteljesen viszonozta a közeledésemet. Elmosolyodtam, és a hajába túrva csókoltam tovább. Őszintén szólva, nem is lehetett volna csodálatosabb a mai este. Hó, holdfény, csillagok, és Nathan.
.png)
